Verekedésbe keveredtek

2014. 08. 22., p - 09:06
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök két szekszárdi, és egy medinai férfit hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben.

Egy szekszárdi fiatalkorú fiú tett feljelentést a rendőrségre, mivel 2014. augusztus 21-én, 2 óra 50 perc körüli időben ismeretlen tettesek bántalmazták őt és két barátját Szekszárdon.

A sértett a helyszínre érkező rendőröknek elmondta, éppen egyik ismerőse után igyekezett az utcán, amikor kiabálásra lett figyelmes, majd amikor a hang irányába fordult, valaki többször is megütötte. Eközben látta, hogy a 3 főből álló társaság többi tagja a barátait bántalmazza.

A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, K. A. 18 éves medinai, valamint F. M. 33 éves- és K. A. 38 éves szekszárdi lakosokat. A férfiakat előállították, és csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket. K. A., F. M. és K. A. a terhükre rótt bűncselekményt tagadták.


Kapcsolódó oldalak