Verekedést akart kezdeményezni

2014. 08. 22., p - 10:16
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 19 éves férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint B. Csaba megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. június 19-én 20 óra 35 perckor a Budapest XXI., Szent Imre téri buszvégállomáson a buszvezetőkkel szóváltásba keveredett, majd őket szidalmazta és fenyegette. A férfi verekedést próbált kezdeményezni azzal, hogy a buszvezetőket lökdöste, a levegőbe fejelő és rugó mozdulatokat tett, valamint magát szeméremsértő módon mutogatta.

Az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitánysága befejezte, a keletkezett ügyiratot a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak