Vérplazmát adott, majd ivott és gyújtogatott
A hódmezővásárhelyi rendőrök rövid időn belül elfogták azt a makói férfit, aki a belvárosban némi iszogatást követően több tűzesetet okozott.

Augusztus 29-én, éjfél után nem sokkal érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint lángra kapott egy bevásárlókocsiban lévő szemeteszsák. A járőrök perceken belül a helyszínre érkeztek, eloltották a tüzet, majd egy férfira lettek figyelmesek a közelben lévő fás területen. Gyanújuk hamar beigazolódott, a férfi ugyanis nem tagadta, hogy ő gyújtotta fel a zsákot. Sőt, azt is bevallotta, hogy korábban egy kukában, valamint két ruhagyűjtő konténerben is kárt tett, amelyet a térfigyelő kamerák felvételei is alátámasztottak. Elmondása szerint aznap vérplazmát adott, majd az ezért kapott pénzből alkoholt vett, mert – ahogy fogalmazott – rosszkedve volt.
A férfinak rongálás vétsége miatt kell felelnie.