Veszprém megyében történt

2022. 07. 11., h - 07:08
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök kettő személyi sérüléssel járó és egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy embert őrizetbe vett és nyolc főt elfogott, akik közül ötöt bűncselekmény elkövetésén tetten értek. A járőrök öt embert előállítottak, hármat az ellenük érvényben lévő körözés miatt. Biztonsági intézkedést hét esetben hajtottak végre. 

Egy 47 éves veszprémi lakos segédmotoros kerékpárral közlekedett 2022. július 10-én 22 óra körüli időben Veszprémben, a Tátorján utcában. A nő járművével jobbra kanyarodott a Tátorján utca és a Lóczy Lajos utca kereszteződésében, azonban nem megfelelően választotta meg a sebességét, ezért áttért a szembe haladó sávba, ahol összeütközött egy éppen ott – szabályosan - közlekedő autóbusszal. A veszprémi nő – az elsődleges információk szerint - súlyosan megsérült a baleset következtében. Az eset körülményeit a Veszprémi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Hírfolyam

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.

 

Besurranás

Karikagyűrűt lopott két férfi Egyházasfalun, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.