Vezetői engedélyét a helyszínen elvették

2021. 11. 21., v - 08:33
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök lezárták a 65 éves ittas sofőr ügyét.

A közlekedési járőrök 2021. október 24-én délután ellenőriztek egy személyautóval közlekedő 65 éves helyi férfit Zalaegerszegen a Berzsenyi Dániel utcában. Az igazoltatás során felmerült a gyanú, hogy a jármű vezetője a vezetés megkezdés előtt alkoholt fogyasztott, melyet végül az alkoholteszter is igazolt; pozitív értéket jelzett. A helyszínen a vezetői engedélyét is elvették tőle.

A sofőrt további mintavétel céljából a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra előállították, majd a mérési eredmények alapján az eljárás során gyanúsítottként hallgatták ki.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai járművezetés ittas állapotban vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás esetében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak