Vigyázat! Csúszásveszély!

2023. 01. 31., k - 10:29
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés vármegyében ma reggel három óra alatt nyolc közlekedési baleset történt, az egyikben egy férfi súlyosan megsérült. A rendőrség kéri a járművezetőket, hogy az útviszonyoknak megfelelően vezessenek!

Egymás után történtek a közlekedési balesetek 2023. január 31-én reggel Békés vármegyében. A Kaszaper és Mezőkovácsháza közötti úton 5 óra 15 perc körül egy személygépkocsi megcsúszott az úton és fának csapódott. A jármű vezetője súlyos sérülést, csonttörést szenvedett. Mezőkovácsháza közelében, illetve Mezőberényben, a Vásártér utca és a Vasút utca kereszteződésében szinte egy időben, 7 óra után néhány perccel autók sodródtak le az útról. A járművezetőknek az elsődleges információk szerint szerencséjük volt, nem sérültek meg. Gyula külterületén, a 44-es számú főúton, a Jánoszugi felüljárón 7 óra 15 perc körül egy személygépkocsi szalagkorlátnak ütközött. Ezzel egyidőben ugyanott még két ilyen anyagi káros baleset történt. Nem sokkal később, 7 óra 45 perc körül Békéscsabán, a Kazinczy utcában és a Szarvasi úton a nem megfelelő követési távolság miatt ütköztek autók az előttük haladó járműnek.

A balesetek megelőzése érdekében a rendőrség kéri, hogy mindenki az útviszonyoknak és a látási viszonyoknak megfelelően vezessen! Ne hajtsanak gyorsan, tartsanak nagyobb követési távolságot, kerüljék a hirtelen irányváltoztatást! Előfordulhat, hogy nem látják vizesnek, jegesnek az utat, de foltokban csúszós lehet. Számítsanak erre, legyenek körültekintőek!

 

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.

 

Felderítették

Teljes egészében megtérülhet annak a sértettnek a kára, akinek otthonából több millió forint készpénzt lopott el az elkövető.