Visszakapta a pénztárcáját
A rendőrök elfogták azt a hajdúböszörményi lakost, aki a gyanú szerint ellopta egy nő pénztárcáját.
Egy nő telefonon hívta a rendőrség ügyeletét 2014. november 12-én 10 óra körüli időben és bejelentést tett arról, hogy az egyik hajdúböszörményi hivatal várótermében valaki ellopta a pénztárcáját.
A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak meg és a bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt igazoltattak egy 55 éves nőt. A járőrök átvizsgálták P. Antalné ruházatát, valamint csomagjait és megtalálták az eltulajdonított pénztárcát, amelyet visszaadtak a sértettnek.
A helyi lakost a rendőrök elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
A terhelttel szemben a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.