Vitából bíróság elé állítás

2014. 07. 26., szo - 06:53
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle” nyilatkozta a 47 esztendős B. E., aki garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt áll pár nap múlva bíróság elé.

A nő Felsőőrsön él egy négy tagú család szomszédságában. A szülők alkalmanként megkérték őt, hogy 10 esztendős gyermeküket vigye el sétálni. Így történt ez június 13-án is. B.E. a kisfiúval együtt a barátnőjéhez indult, majd a helyi presszóba is betértek, ahol a gyereknek üdítőt, magának sört rendelt. Kis idő múlva megjelent a gyermek édesapja és kérdőre vonta a nőt, hogy miért ment a gyerekkel a kocsmába, majd hazavitte magával a kisfiút.

 

Nem sokkal éjfél után kiabálásra ébredt az anyuka. Az ablakból látta, hogy B. E. áll az udvaron és kiabálva a táskáját követeli, melyet szerinte a kisfiú vitt el magával, benne lakáskulcsával. Nyomatékot adva haragjának betörte az előszoba és a gyermekszoba ablaküvegét.

A sértett hívta a rendőröket, akik nőt igazoltatni akarták, mire ő az akkor már udvaron lévő várandós anyukát kezével hátralökte. A kismamát a háta mögött álló férje kapott el.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság járőrei B. E. felsőőrsi lakost a kapitányságra előállították, ellen garázdasága miatt indult eljárás.

A nő megbánta tettét, sajnálja, hogy egy jó szomszédi viszonyt ronthatott el. A család anyagi kárát is megtérített. Az ügy iratait a nyomozó hatóság bíróság elé állítás javaslatával küldte meg az illetékes ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak