Volt élettársát bántalmazta

2014. 08. 11., h - 09:16
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte a hatóság a nyomozást a volt élettársát bántalmazó férfi ügyében.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást Cs. Gábor 28 éves bátonyterenyei férfival szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2014. március 22-én 10 óra körüli időben felkereste volt élettársát bátonyterenyei lakásán, majd előzetes szóváltást követően több alkalommal, ököllel a fején és testszerte megütötte. A nő a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A nyomozás során kirendelt szakértő véleményében megállapította, hogy a sértett súlyosabb sérülésének elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető. A hatóság a 28 éves férfi ellen folyamatban lévő eljárást a napokban befejezte, és az ügy iratait bíróság elé állítás javaslatával továbbította a Salgótarjáni Járási Ügyészségnek. 

 


Kapcsolódó oldalak