Vonaton raboltak

2014. 11. 09., v - 08:41
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásba került három férfi, akik egy Pilisről Budapestre tartó vonaton akartak pénzt szerezni.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya K. Dávid 20 éves, K. József 47 éves és B. Richárd 22 éves pilisi lakosok ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a három férfi 2014. október 31-én 17 óra 30 perc körüli időben szállt fel Monorierdőn arra a vonatra, mellyel a sértett Monorra utazott. A sértett a felszállás után nem ment be az ülőhelyekre, hanem a peronrészen maradt, ahol a gyanúsítottak körbe állták. K. Dávid a zsebéből egy kést vett elő, melyet fenyegetően a sértett hasa irányába tartott és a férfitől 20.000.- forintot követelt. Társai közben azt nézték, hogy valaki figyeli-e őket. 

Mivel a sértettnél nem volt pénz, a három gyanúsított abbahagyta cselekményét, majd K. Dávid néhány perc elteltével visszament és ököllel többször megütötte a férfit.

K. Dávidot és társait a nyomozók 2014. november 6-án elfogták és a Monori Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Az illetékes bíróság 2014. november 7-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Ellenük a további eljárást a Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.


Kapcsolódó oldalak