Vonattal ütközött

2018. 10. 11., cs - 12:30
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári rendőrök befejezték a 27 éves férfi ügyének vizsgálatát.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást P. Róbert ellen.

A nyomozás adatai alapján a csongrádi lakos 2018. június 4-én 10 óra körül egy Mercedes típusú tehergépjárművel közlekedett Polgárdi külterületén, ahol az egyik vasúti átjáróba a fénysorompó tilos jelzése ellenére behajtott és ott összeütközött a Székesfehérvár felől Keszthely irányába haladó vasúti szerelvénnyel.

A rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak