Zala megyei összefoglaló

2020. 03. 16., h - 06:38
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és öt anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Vezetői engedély nélkül közlekedett egy 32 éves pakodi férfi a 7328-as számú úton 2020. március 15-én 14 óra körül rendszám és forgalmi engedély nélküli Honda típusú motorkerékpárral. Egy balra ívelő útkanyarulat utáni egyenes szakaszon letért az úttestről, a vízelvezető árokba hajtott, majd onnan visszakormányozta a járművét az úttestre, és elesett. A baleset során a motorkerékpárt vezető férfi súlyos sérülést szenvedett.

 

A szolgálatban lévő állomány egy személyt fogott el az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök hét főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy mindenkor a forgalmi, az időjárási és látási viszonyoknak ( az út vonalvezetésének az útburkolat minőségének és állapotának) megfelelően közlekedjenek! Tartsák be a sebességhatárokat, a közlekedés szabályainak megsértése súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat! A helyes közlekedési magatartással megelőzhetők a közúti tragédiák!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak