Zala megyei összefoglaló

2019. 01. 12., szo - 08:39
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 64 éves férfi 2019. január 11-én 6 óra 28 perckor a 7-es számú főúton közlekedett Becsehely irányából Letenye felé egy Seat Cordoba típusú személyautóval, amikor a 227+920-as kilométerszelvénynél eddig tisztázatlan okok miatt áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan nekiütközött egy Fiat Ducato típusú járműnek. A baleset következtében a Seat vezetője a kórházba szállítást követően életét vesztette, a másik sofőr pedig súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el. A rendőrök öt személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

MátriXakta: nincs szabadlábon, már nem üzletel

Országszerte vannak sértettjei annak a csalássorozatnak, amelyet a békéscsabai rendőrök vizsgáltak. A gyanúsított egy Tolna vármegyei férfi, akit már korábban elítélt a bíróság ilyen bűncselekményekért. Most börtönben van, de közben újra vádat emelhet ellene az ügyészség.

 

Csalt a kaszás

Egy kistokaji sértett egy fűkaszavásárlás kapcsán több mint 150 ezer forintot utalt el a meghirdetett termékért, azonban a mai napig nem kapta meg. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Mátrix Projekt keretein belül folytatja a küzdelmet az internetes csalók ellen.

 

Egy nap, három megoldott ügy

A győri rendőrök tegnap két kerékpár- és egy készpénztolvajt fogtak el. Az intézkedést követően a biciklik visszakerültek jogos tulajdonosaikhoz.