Zala megyei összefoglaló
A hétvégén történt.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány hét főt fogott el, akik közül két személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. A járőrök 10 főt állítottak elő, közülük öt személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 12 esetben történt.
Szabálysértési feljelentéssel 63 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 142, míg közigazgatási bírságot 28 alkalommal szabtak ki.
Vasárnap délelőtt a Letenyei Rendőrőrs járőrei a Kossuth utcában állítottak meg egy német forgalmi rendszámú gépkocsit. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a hatósági jelzés egy másik járműre lett kiadva. A rendőrök megállapították továbbá, hogy a 36 éves grúz állampolgárságú sofőrrel szemben beutazási és tartózkodási tilalom van elrendelve az Európai Unió területére, ezért őt elfogták, előállították és egyedi azonosító jellel visszaélés miatt kihallgatták, majd az idegenrendészeti kollégáknak átadták.
Az egyenruhások a megye útjain alkoholszondás ellenőrzést is végeztek, amely során négy alkalommal mutatott pozitív eredményt a műszer.
Szombat este bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Sormáson, a Kossuth Lajos utcában egy autó a kapubejárónak ütközött és a sofőr elment a helyszínről. A rendőrök megállapították, hogy egy 42 éves férfi személygépkocsival közlekedett a településen, amikor megcsúszott és egy vízelvezető árokba, majd egy betonhídnak hajtott. A sofőr a balesetet követően értesítette hozzátartozóját, aki még a járőrök megérkezése előtt hazavitte. Mivel felmerült az ittasság gyanúja is, ezért az egyenruhások az elkövetőt vérvételre előállították, ahol kiderült, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. A férfi a biztonsági övet nem használta, könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök eljárást indítottak ellene közúti baleset okozása és ittas járművezetés vétsége miatt.
A megye útjain a hétvégén 28 közúti közlekedési baleset történt. Legtöbb esetben a sofőrök nem a nedves aszfaltburkolatnak megfelelően választották meg járművük haladási sebességét.
Kérünk minden járművezetőt, hogy az őszi időszakban a megváltozott útviszonyoknak megfelelően közlekedjen!
Mondjon mindig NEMET az ittas vezetésre! Aki alkoholt fogyaszt vezetés előtt, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.
Kérjük a közlekedés résztvevőit, hogy minden esetben a szabályokat betartva közlekedjenek!
…hogy mindenki hazaérjen!