Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Egy 28 éves pókaszepetki férfi közlekedett 2021. július 29-én 9 óra 50 perckor személyautóval a 7328-as számú úton Zalaszentiván irányából Pókaszepetk felé. A 35-ös kilóméterszelvénynél egy őz ugrott a járműve elé, melyet elütött. A vadon élő állat elpusztult, a baleset során személyi sérülés nem történt.
A szolgálatban lévő állomány tíz személyt fogott el, közülük hetet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kettő főt állítottak elő. Biztonsági intézkedés három esetben történt.