Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel, két könnyű sérüléssel és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, közülük hármat bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, hármukat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.