Zala megyei összesítő

2021. 09. 08., sze - 07:05
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 45 éves nagykanizsai férfi közlekedett egy motorkerékpárral a 7338-as számú úton Csörnyefölde irányából Murarátka felé 2021. szeptember 7-én 19 óra 55 perckor, amikor egy őz ugrott a járműve elé, melyet elütött. A motoros a balesetben elesett, megsérült, a vadon élő állat elpusztult.

Egy 68 éves zalaegerszegi férfi közlekedett 2021. szeptember 7-én 18 óra 44 perckor egy személygépjárművel és a hozzá kapcsolt könnyű pótkocsival Egerváron, a Temető utcában, a 74-es számú főút felé. Haladása során úgy hajtott ki a főútra, hogy nem biztosított elsőbbséget a neki balról, Győrvár irányából érkező 27 éves telekesi férfi által vezetett gépjárműnek, és összeütköztek, majd az egyik autó egy műemléknek ütközött. A balesetben a 27 éves sofőr megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.  

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak