Zala megyei összesítő
Az elmúlt 72 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel, és húsz anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy 42 éves böhönyei férfi közlekedett 2021. szeptember 24-én 17 óra 55 perckor egy személygépkocsival a 76-os számú főúton Zalaegerszeg felől Keszthely irányába. Amikor az 51-es kilométerszelvényhez ért, egy balra ívelő útkanyarulatból kiérve a jobb oldali kavicsos útpadkára hajtott, majd megcsúszott, lesodródott az úttestről és bal oldalára borult. A gépjárművezető és négy utasa megsérültek.
A szolgálatban lévő állomány tizennyolc személyt fogott el, közülük kilenc főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök tizennégy főt állítottak elő, közülük kilenc személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.