Zala megyei összesítő
A hétvége rendőri intézkedései.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában egy könnyű sérüléssel, valamint tizenegy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy 41 éves kistolmácsi férfi közlekedett személygépjárművel 2022. január 9-én 18 óra 40 perckor a 7536-os számú mellékúton Borsfa felől Becsehely irányába, amikor a nedves útfelületen megcsúszott, majd letért az úttestről és a bal oldali vízelvezető árok oldalának ütközött, majd felborult. A balesetben a gépkocsi vezetője megsérült.
A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök hét főt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.