Zala megyei összesítő

2022. 02. 23., sze - 07:25
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 68 éves zalabéri férfi személygépkocsival közlekedett 2022. február 22-én 14 óra 20 perckor Zalaszentgrót külterületén, a 7352-es számú mellékúton. Amikor a 13-as kilométerszelvényhez ért, egy autó szabálytalan előzésébe kezdett, így összeütközött a szemközti forgalmi sávban érkező 26 éves türjei férfi által vezetett tehergépkocsival. A baleset során személyi sérülés nem történt, a járművekben jelentős mértékű anyagi kár keletkezett.

A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök négy főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kettő esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Rendőrkézen a gázolajtolvajok

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a két férfit, akik munkagépekből tulajdonítottak el csaknem 1000 liter gázolajat.

 

Áruházakból loptak

Sorozatban lopott két férfi Szegeden. Az ügyben indult nyomozás lezárult.

 

Megelőzték

A Tolna vármegyei rendőrök egy interneten szerveződő illegális gyorsulási verseny megrendezését akadályozták meg a hétvégén Szekszárdon.

 

Többször megszúrta férjét

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök rövid idő alatt tisztázták az eset körülményeit, és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 53 éves kunszentmiklósi nőt.

 

A közút nem versenypálya

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság egész évben kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságát veszélyeztető magatartások és az illegális gyorsulási versenyek kiszűrésére, megakadályozására.