Zala megyei összesítő

2022. 03. 03., cs - 06:11
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő könnyű sérüléssel, és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 66 éves balatonlellefi férfi közlekedett egy személygépkocsival 2022. március 2-án 0 óra 5 perckor az M7-es autópályán Becsehely irányából Zalakomár felé, amikor a 209-es kilométerszelvénynél három vaddisznó futott a gépjárműve elé, és azért, hogy a balesetet elkerülje jobbra kormányozta járművét, de ennek ellenére az egyik vadon élő állatot elütötte, amely a helyszínen elpusztult. Személyi sérülés nem történt.

Egy 38 éves zalaegerszegi nő reggel Zalaegerszegen, a Platán sorról balra a Dózsa György utcára kanyarodott egy személygépkocsival, miközben figyelmetlensége miatt elütött egy 17 éves gyalogost. A hahóti fiú a balesetben megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.  

A szolgálatban lévő állomány hét személyt fogott el, közülük hatot bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai rendőrök öt főt állítottak elő. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.