Zala megyei összesítő

2022. 03. 04., p - 06:23
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 32 éves férfi közlekedett 2022. március 3-án 13 óra 40 perckor egy személygépkocsival Pacsa József Attila utcában.  A Rajki út kereszteződésénél kihelyezett " Állj! Elsőbbségadás kötelező! " jelzőtábla utasítása ellenére behajtott a kereszteződésbe ahol balra szándékozott kanyarodni, de aközben a gépkocsija jobb első ajtajával összeütközött a Rajki úton Nagykanizsa irányába közlekedő 55 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai rendőrök hét főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.