Zala megyei összesítő

2022. 05. 14., szo - 07:52
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 81 éves német állampolgárságú nő közlekedett személyautóval 2022. május 13-án 17 óra 10 perckor Rezi felől a 7327-es számú út irányába. Haladása során az utak kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget a neki balról, Hévíz felől közlekedő 55 éves ajkai férfi által vezetett személygépkocsinak, és összeütköztek. A balesetben a német állampolgárságú járművezető megsérült.

A szolgálatban lévő állomány hét főt fogott el, akik közül öt személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai rendőrök hat főt állítottak elő, akik közül egy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, kettőt mintavétel céljából. Biztonsági intézkedés három esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.