Zala megyei összesítő

2022. 06. 04., szo - 06:46
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, három könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 52 éves sármelléki férfi közlekedett 2022. június 3-án 10 óra 30 perckor egy segédmotoros kerékpárral Keszthelyen a Napfény soron, Hévíz felé. Az egyenes útszakaszon az előtte haladók forgalmi okból lassítottak, melyet ő későn észlelt, és intenzív fékezést követően elvesztette uralmát a járműve felett, elesett; súlyosan megsérült.

motor

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai rendőrök hét főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.