Zala megyei összesítő

2022. 06. 28., k - 06:59
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három súlyos, egy könnyű sérüléssel és négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 26 éves szlovák férfi közlekedett 2022. június 27-én 6 óra 30 perc körül Eszteregnye lakott területén kívül az M7-es autópályán Nagykanizsa irányából Letenye felé egy személygépkocsival. A 219-es kilométerszelvénynél nekiütközött az előtte, vele azonos irányba haladó nyergesvontatóból és a hozzákapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénnyel. A baleset következtében a személyautó 31 éves szlovák utasa súlyosan megsérült.

Egy 64 éves zalaegerszegi férfi kerékpározott 17 óra felé Zalaegerszegen a Zrínyi Miklós utcában a Posta utca irányába. Balra kanyarodott az úttesten keresztbe, és előfordult a vele azonos irányba haladó 48 éves bocföldei férfi által vezetett személygépkocsinak, ami elütötte. A balesetben a kerékpáros súlyosan megsérült.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai rendőrök nyolc főt állítottak elő, közülük hatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.