Zala megyei összesítő

2022. 08. 06., szo - 06:30
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő súlyos sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 71 éves zalaegerszegi férfi közlekedett 2022. augusztus 5-én 12 óra 30 perc körül egy személyautóval a 74-es számú főúton Bak irányából Csatár felé. A 38-as kilométerszelvényhez érve, az előtte haladó jármű előzésébe kezdett úgy, hogy nem győződött meg arról, hogy a járműve előzését már megkezdte egy 49 éves lengyel állampolgárságú férfi. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének értek tetten. A zalai rendőrök három főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.