Zala megyei összesítő

2022. 10. 05., sze - 08:20
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű és egy súlyos sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 53 éves helyi férfi közlekedett személygépkocsival 2022. október 4-én 6 óra 15 perc körül Zalacsány belterületén a Vasút utcában, a 76-os számú főút felé. Amikor a főút kereszteződéséhez ért, nem biztosított elsőbbséget a neki balról, védett úton haladó Zalaegerszeg irányába közlekedő 53 éves orbányosfai férfi által vezetett személygépjárműnek és összeütköztek. Az ütközés erejétől a főúton haladó személyautó egy út menti fának csapódott, a jármű vezetője a balesetben előreláthatólag könnyebben sérült.

Egy 67 éves zalaszentjakabi férfi közlekedett személygépjárművel 2022. október 4-én 16 óra 40 perc körül a 7-es számú főúton, Nagyrécse felől Nagykanizsa irányába. Haladása során a sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte forgalmi okból megálló, 44 éves nagykanizsai férfi által vezetett tehergépkocsi mögött, ezért nekiütközött. Az ütközés ereje a teherautót nekilökte az előtte, szintén forgalmi ok miatt álló, személyautóhoz kapcsolt trélernek. A baleset következtében az okozó jármű vezetője előreláthatólag könnyebben, míg a mellette utazó 56 éves nagyradai nő súlyosan megsérült.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.