Zala megyei összesítő

2022. 10. 20., cs - 08:11
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő könnyű sérüléssel és kettő anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 37 éves nagykanizsai férfi közlekedett személygépjárművel és az ahhoz kapcsolt utánfutóval 2022. október 19-én 18 óra 25 perc körül Nagykanizsa külterületén, a Bakónaki úton a Cserfő hegy felé, amikor összeütközött a szemből érkező, 19 éves balatonszentgyörgyi nő által vezetett személyautóval. Az utánfutót húzó jármű a vízelvezető árokba sodródott. A baleset következtében a fiatalabb sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, közülük kettő főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük hármat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.