Zala megyei összesítő

2017. 11. 10., p - 08:30
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és egy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy nő közlekedett Lovásziban 2017. november 9-én 14 óra 25 perckor kerékpárral, amikor eddig még ismeretlen körülmények között elesett és súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el és 13 személyt állított elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetve szabálysértés miatt.

Az alkoholszonda két esetben jelzett pozitív értéket a gépjárművezetőknél 2017. november 9-én Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak