Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést hat esetben foganatosítottak.
Az alkoholszonda egy esetben mutatott pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél.