Zala megyei összesítő

2018. 05. 13., v - 08:01
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy sofőr közlekedett menetrend szerinti autóbusszal 2018. május 12-én 10 óra 20 perc körül Nemeshetésen, a Kossuth utcán, amikor eddig tisztázatlan körülmények között elsodort egy vele azonos irányba közlekedő gyalogost. A balesetben a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.

Egy férfi utasával közlekedett Suzuki típusú személyautóval Galambokon, a Szabadság utcában a Somogyi Béla utca felé, amikor egy balra ívelő kanyarban elveszítette uralmát a jármű felett és egy vízzel teli mederbe csapódott. A balesetben a sofőr nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

a

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, egy főt az ellene érvénybe lévő körözés alapján, kettőt pedig bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, mindegyiküket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedésre két alkalommal került sor.

Az alkoholszonda négy esetben mutatott pozitív értéket az ellenőrzés alá vont járművezetőknél Zala megyében.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.