Zala megyei összesítő

2018. 10. 15., h - 08:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.

Egy 55 éves pankaszi férfi 2018. október 14-én 15 óra 48 perckor motorkerékpárjával Lenti irányából Csesztreg felé közlekedett a 7416-os számú mellékúton, amikor az 5+900-as kilométerszelvénynél tisztázatlan okok miatt elvesztette uralmát a járműve felett és a vízelvezető árokba hajtott. A motoros a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány hat főt fogott el, akik közül öt személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A rendőrök hat főt állítottak elő, köztük négy személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak. A szonda két esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél 2018. október 14-én Zala megyében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályakezdők köszöntése

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában kilenc frissen kinevezett tiszthelyettes kezdte meg szolgálatát.

 

Kerékpárokra fájt a foga

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 30 éves helyi férfival szemben, aki a gyanú szerint több biciklit is meglovasított az elmúlt időszakban, továbbá boltokat is kirámolt.

 

Rossz társasággal italozott

A sértett amint elaludt, a három fős elkövetői kör a táskáját ellopta, amiben műszaki cikkek voltak. A tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőket, közülük két főt őrizetbe vettek.

 

Rangos szakmai elismerés: Szagolunk és Védünk

Hagyományteremtő céllal alapított díjat dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a rendőrszakmai munkát segítő négylábú társak közül az arra legérdemesebb minden évben elismerésben részesüljön.

 

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.

 

A forgalomban részt vevők biztonsága az első

Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.