Zala megyei összesítő

2019. 02. 09., szo - 09:08
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két könnyű sérüléssel és két anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszén intézkedtek a rendőrök.

Egy férfi utasaival közlekedett Citroen típusú személyautóval 2019. február 8-án 16 óra 45 perc körül Borsfa irányából a 7-es számú főút felé, amikor az egyik kanyarban megcsúszott a jármű és elveszítette uralmát felette, majd felborult. A balesetben a sofőr és utasai könnyű sérülést szenvedtek.

1

Egy nő közlekedett 20 óra 40 perckor Audi típusú személyautóval Botfa irányából Zalaegerszeg felé, amikor eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és a vízelvezető árokba csapódott. A balesetben a sofőr könnyű sérülést szenvedett.

1

A szolgálatban lévő állomány egy személyt fogott el az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök három főt állítottak elő, mindegyiküket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.