Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
Egy pusztaapáti lakos 2019. november 6-án 17 óra körül gyalogosan közlekedett a 7405-ös számú úton Szilvágy irányából Pórszombat felé az úttesten, jobb oldalán maga mellett tolta kerékpárját. Vele azonos irányban közlekedett Dácia típusú személygépkocsival egy férfi, aki fékezése ellenére elütötte a láthatósági mellényt nem viselő gyalogost.
A balesetben a kerékpárját toló személy súlyos sérülést szenvedett.
Egy 27 éves helyi férfi közlekedett Volkswagen típusú személyautójával 18 óra 25 perckor Zalaegerszegen, az Zrínyi Miklós út egyirányú szakaszán a Csány tér irányából, amikor a 11-es számú ház előtt lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyen elütötte a neki jobból áthaladó gyalogost. A baleset következtében a gyalogos súlyos sérülést szenvedett.
A szolgálatban lévő állomány egy személyt fogott el az ellene érvényben lévő körözés alapján. A zalai járőrök tizenkét főt állítottak elő, közülük nyolcat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben foganatosítottak.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott út-, időjárási- és látási viszonyoknak megfelelően-, a közlekedési szabályokat betartva, egymásra odafigyelve, körültekintően közlekedjenek, és vezessenek óvatosan!
… hogy mindenki hazaérjen!