Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 órában történt.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy férfi közlekedett 2019. november 24-én 0 óra 10 perckor Mercedes típusú autójával Zalaegerszegen, a Kőolaj úton a 74-es főút irányába. A 74-es főút 45+609 méterszerelvényénél lévő kereszteződéshez érve, eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött a főúton Zalaegerszeg irányából Bak felé közlekedő Volkswagen típusú gépkocsival. A balesetben nem sérült meg senki, anyagi kár keletkezett.
A szolgálatban lévő állomány hét személyt fogott el, öt főt bűncselekmény elkövetésén érték tetten, egy személyt pedig az ellene kiadott körözés alapján. A rendőrök három főt állítottak elő. Biztonsági intézkedést négy esetben foganatosítottak.
A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.