Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két súlyos sérüléssel, két könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés.
A szolgálatban lévő állomány hat személyt fogott el, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök tíz főt állítottak elő, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.