Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában öt anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, egyiküket bűncselekmény elkövetésén érték tetten, egyet pedig ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök nyolc főt állítottak elő, közülük négyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést két esetben foganatosítottak.
Az alkoholszonda három esetben jelzett pozitív értéket az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.