Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy 53 éves zalaegerszegi nő közlekedett 2020. december 27-én 16 óra 20 perckor autójával a 74-es számú főúton Nagykanizsa irányából Zalaegerszeg felé. Haladása során a 41-es kilométerszelvénynél áttért a szemközti sávba, majd a bal oldali útpadkán keresztül egy vízelvezető árokba hajtott, ahol egy fának ütközött. A balesetben a gépjárművezető megsérült.
A szolgálatban lévő állomány kettő személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök három főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés három esetben történt.