Zala megyei összesítő

2021. 01. 02., szo - 08:49
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő könnyű sérüléssel, és egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 26 éves zalaegerszegi nő közlekedett 2021. január 1-jén 16 óra 30 perc körül Bocföldénél, a 7401-es számú úton Sárhida irányából egy személygépkocsival. Haladása során megcsúszott, és letért az útról, majd egy vízelvezető árkon át a mellette lévő szántóföldön állt meg. A baleset következtében a vezető megsérült.  

A 7-es számú főúton közlekedett Zalakomár irányából Szőkedencs felé 2021. január 1-jén 14 óra körül egy 41 éves nagykanizsai férfi autójával. Amikor 188-as kilométerszelvényhez ért, neki balról jobbra egy őz futott ki elé az úttestre, melyet a járműve bal elejével elütött. A vadon élő állat elpusztult. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai rendőrök kilenc főt állítottak elő, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés négy esetben történt.


Kapcsolódó oldalak