Zala megyei összesítő
Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos, egy könnyű sérüléssel és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Egy 62 éves helyi férfi közlekedett 2021. január 25-én 10 óra 30 perckor tehergépkocsival Lentiben, a Damjanich utcában Lentiszombathely felé, amikor balra szeretett volna kanyarodni egy kocsibejáróra, hogy megfordulhasson, azonban összeütközött egy másik autóval. Az utóbbi gépjárművet vezető 53 éves csömödéri férfi megsérült.
Egy 70 éves bocföldei férfi közlekedett 11 óra 33 perckor egy személygépkocsival Zalaegerszegen, a Köztársaság útján. Haladása során egy parkolóba jobbra bekanyarodott, miközben elsodort egy gyalogost, aki ennek következtében elesett, megsérült; őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A szolgálatban lévő állomány négy személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök nyolc főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés egy esetben történt.