Zala vármegyei összefoglaló

2023. 11. 06., h - 09:16
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hétvége eseményei számokban.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt hétvégén szolgálatban lévő állomány 23 főt fogott el, akik közül 14 személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, hármat pedig az ellenük kiadott körözés alapján. A zalai járőrök 15 főt állítottak elő, közülük hatot bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés nyolc esetben történt.

A körzeti megbízottak 2023. november 4-én 19 óra 20 perckor Zalaegerszegen, a Munkácsy Mihály utcában vontak intézkedés alá egy személyautóval közlekedő 39 éves helyi lakost. Az igazoltatáskor felmerült a gyanú, hogy a férfi alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt, amit a vele szemben alkalmazott alkoholszonda igazolt. A sofőrt az egyenruhások elfogták, és további mintavétel céljából előállították a rendőrkapitányságra. Ellene százharmincezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki az ittas vezetés miatt.

A járőrök 2023. november 5-én 11 óra körül Zalaegerszegen, a Kazinczy téren igazoltattak egy 30 éves zalaszentgróti lakost. Az iratok ellenőrzésekor kiderült, hogy a férfi ellen szabálysértési körözés volt elrendelve, mivel a korábban kiszabott pénzbírságot nem fizette be. A rendőrök a körözött személyt előállították a rendőrkapitányságra, majd a bírság befizetését követően szabadon engedték.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező. Aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül nemcsak saját, hanem mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.