Zala vármegyei összefoglaló

2023. 11. 08., sze - 09:37
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány tíz főt fogott el, akik közül négy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök 17 főt állítottak elő, közülük kilenc személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés két esetben történt.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság járőrei 2023. november 7-én két szabálytalanul előző sofőrt is kiszűrtek a forgalomból, akik a 7-es számú főúton, a szabadhegyi elágazó felé közlekedtek és a kihelyezett "Előzni tilos!" jelzőtábla, valamint a felfestett záróvonal ellenére megelőzték az előttük haladó járművet. A tetten ért járművezetőket az egyenruhások előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol két hónapra eltiltották őket a járművezetéstől, valamint pénzbírságot szabtak ki velük szemben.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az útra felfestett záróvonal, valamint a közlekedési tábla tiltó jelzése ellenére soha ne kezdjenek előzésbe!

Kizárólag akkor kezdjék meg az előzést, ha meggyőződtek róla, hogy azt biztonsággal be is tudják fejezni! Vigyázzanak magukra és egymásra!

…hogy mindenki hazaérjen!


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.