Zala vármegyei összefoglaló
Az elmúlt 24 órában történt.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, akik közül egy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egyet pedig az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök négy főt állítottak elő, közülük kettőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.
A járőrök 2023. november 14-én 20 óra 13 perckor a 7-es számú főút Letenye és Becsehely közötti szakaszán vontak intézkedés alá egy személyautóval közlekedő 40 éves letenyei lakost. Az igazoltatáskor felmerült a gyanú, hogy a férfi alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt. A sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították, vezetői engedélyét elvették, és büntetőeljárást indítottak ellene.
Az egyenruhások 20 óra 50 perckor Zalakaroson, a Petőfi utcában igazoltattak egy 39 éves zalaszentjakabi lakost. Az iratok ellenőrzésekor kiderült, hogy a nő ellen szabálysértési körözés volt elrendelve, mivel a korábban kiszabott pénzbírságot nem fizette be. A rendőrök a körözött személyt előállították a rendőrőrsre, majd a bírság befizetését követően szabadon engedték.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező. Aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül nemcsak saját, hanem mások életét, testi épségét is veszélyezteti!
…hogy mindenki hazaérjen!