Zala vármegyei összefoglaló

2024. 03. 07., cs - 08:40
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány öt főt fogott el, akik közül három személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök két főt állítottak elő, közülük egyet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Szabálysértési feljelentéssel 16 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 52, míg közigazgatási bírságot 12 alkalommal szabtak ki.

A körzeti megbízottak 2024. március 6-án 12 óra 40 perckor Zalaszentgróton, az Erzsébet liget utcában igazoltatták egy személygépkocsi sofőrjét és annak utasát. Az iratok ellenőrzésekor kiderült, hogy a járműben utazó 22 éves pókaszepetki férfi ellen szabálysértési körözés volt elrendelve, mivel a korábban kiszabott pénzbírságot nem fizette be. A rendőrök a körözött személyt előállították, majd a bírság befizetését követően szabadon engedték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.

 

Három a magyar igazság

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogására.

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.