Zala vármegyei összefoglaló

2024. 03. 18., h - 09:26
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt hétvégén történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány 24 főt fogott el, akik közül 13 személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök 19 főt állítottak elő, közülük nyolcat bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hét esetben történt.

Szabálysértési feljelentéssel 76 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 315, míg közigazgatási bírságot 395 alkalommal szabtak ki.

Kollégáink három olyan körözött személyt fogtak el, akik a korábban kiszabott pénzbírságot nem fizették be a törvényes határidőn belül. A rendőrök előállították őket, majd a bírság befizetését követően szabadon engedték.

Az egyenruhások a vármegye útjain alkoholszondás ellenőrzést is végeztek, amely során hét esetben mutatott pozitív eredményt a műszer. Egyiküket a járőrök 2024. március 14-én 10 óra 30 perckor Lentiben, az Akácfa utcában akarták ellenőrizni, azonban a férfi nem állt meg a személygépkocsival, továbbhajtott. A rendőrök végül a Deák Ferenc utcában állították meg a 45 éves sofőrt, és mivel felmerült, hogy ittasan ült volán mögé, ezért alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott. A helyi lakost további mintavétel céljából előállították, vezetői engedélyét elvették és büntetőeljárást indítottak ellene.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ittas vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező. Aki alkoholfogyasztást követően volán mögé ül nemcsak saját, hanem mások életét, testi épségét is veszélyezteti!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!