Zala vármegyei összefoglaló

2025. 07. 21., h - 09:48
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hétvégén történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány 13 főt fogott el, akik közül kilenc személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök 15 főt állítottak elő, közülük hetet bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.

Szabálysértési feljelentéssel 55 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 130, míg közigazgatási bírságot 33 alkalommal szabtak ki.

Ideiglenes megelőző távoltartást alkalmaztak a Lenti Rendőrkapitányságon egy 27 éves novai férfival szemben hozzátartozók közötti erőszak miatt.

A pacsai rendőrök 2025. július 18-án 23 óra 30 perckor Pacsán, a Csány László utcában igazoltattak egy személyautót, ami bizonytalan úttartással közlekedett. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a sofőr nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, mivel a járművezetéstől a hatóság ittas vezetés miatt korábban eltiltotta.

A rendőrök megállapították továbbá, hogy a járművet vezető 33 éves lakhegyi és 26 éves vasvári utasa kábítószert fogyasztottak, melyet a velük szemben alkalmazott gyorsteszt is megerősített. A járőrök a két férfit előállították a kapitányságra, a sofőrt őrizetbe vették és eljárást indítottak ellene járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, valamint mindkét személy ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetése miatt.

A KRESZ rendelkezései szerint járművet csak az vezethet, aki „a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől nincs eltiltva”. Az engedély nélküli vezetés elkövetője elzárással sújtható, így a rendőrhatóság őrizetbe veheti a gyorsított bírósági eljárás lefolytatásának időpontjáig.

Kérjük a közlekedés résztvevőit, hogy minden esetben a szabályokat betartva közlekedjenek!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak