Zala vármegyei összefoglaló
A hétvégén történt.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány 14 főt fogott el, akik közül 12 személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, közülük egyet az ellene kiadott körözés alapján. A járőrök 21 főt állítottak elő, közülük 16 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés kilenc esetben történt.
Szabálysértési feljelentéssel 40 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 67, míg közigazgatási bírságot hat alkalommal szabtak ki.
Az egyenruhások a vármegye útjain alkoholszondás ellenőrzést is végeztek, amely során egy esetben mutatott pozitív eredményt a műszer.
A hétvégén 40 közúti közlekedési baleset történt, melyből kettő súlyos, hat könnyű sérüléses volt, a többi anyagi kárral végződött.
Szombat délután bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy Karmacson, a Kisfaludy utcában valaki száguldozik egy személygépkocsival. A járőrök a településen megállították az autót, kiderült, hogy a 17 éves sofőr a szülei engedélye nélkül vitte el a forgalomból kivont járművet, jogosítványa pedig nincs.
Vasárnap este Türjén igazoltattak a rendőrök egy fiatal sofőrt, akit a bíróság korábban eltiltott a járművezetéstől a közúti közlekedés rendjének megzavarása miatt. Gyanúsítottként hallgatták ki a Keszthelyi Rendőrkapitányságon.
A KRESZ rendelkezései szerint járművet csak az vezethet, aki „a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől nincs eltiltva”. Az engedély nélküli vezetés elkövetője elzárással sújtható, így a rendőrhatóság őrizetbe veheti a gyorsított bírósági eljárás lefolytatásának időpontjáig.
Kérjük a közlekedés résztvevőit, hogy minden esetben a szabályokat betartva közlekedjenek!
…hogy mindenki hazaérjen!