Zala vármegyei összefoglaló
A hétvégén történt.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány 13 főt fogott el, akik közül kilenc személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A járőrök 13 főt állítottak elő, közülük hat személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés öt esetben történt.
Szabálysértési feljelentéssel 52 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 102, míg közigazgatási bírságot 55 alkalommal szabtak ki.
Ideiglenes megelőző távoltartást alkalmaztak a Lenti Rendőrkapitányságon egy 44 éves pákai férfival szemben hozzátartozók közötti erőszak miatt.
Az egyenruhások két olyan sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akit a bíróság korábban eltiltott a járművezetéstől. Egyikőjük még jogosítvánnyal sem rendelkezik. Eljárást indult ellenük. A szonda három esetben mutatott pozitív értéket.