Zala vármegyei összefoglaló
A hétvégén történt.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány 12 főt fogott el, akik közül kilenc személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, közülük egyet az ellenük kiadott körözés alapján. A járőrök 15 főt állítottak elő, közülük hat személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés hat esetben történt.
Szabálysértési feljelentéssel 47 alkalommal éltek a zalai rendőrök, helyszíni bírságot 115, míg közigazgatási bírságot 34 alkalommal szabtak ki.
Ideiglenes megelőző távoltartást alkalmaztak a Keszthelyi Rendőrkapitányságon egy 65 éves svájci férfival szemben hozzátartozók közötti erőszak miatt. Ellene zaklatás vétsége miatt eljárás indult.
Pénteken délelőtt érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy nő fegyvernek látszó tárgyat fogott a volt férjére Zalaegerszegen az utcán, majd elment a helyszínről. Másnap megjelent a férfi lakóhelyén, engedély nélkül bement a lakásba, majd a nála lévő airsoft fegyvert annak élettársára fogta, közben fenyegetőzött. Az időközben hazaérkező volt párjával dulakodni kezdtek, miközben elsült a fegyver, a lövedék pedig a mennyezetbe fúródott. Szerencsére senki nem sérült meg. A rendőrök felfegyverkezve elkövetett garázdaság és magánlaksértés bűntett elkövetése miatt kihallgatták és őrizetbe vették a 39 éves helyi lakost.
Az egyenruhások a vármegye útjain alkoholszondás ellenőrzést is végeztek, amely során öt alkalommal mutatott pozitív eredményt a műszer. Köztük volt két rolleres, egyikőjük balesetet is szenvedett.
Szombaton éjszaka Nagykanizsán, a Rózsa utca és Attila utca kereszteződésében figyeltek fel a járőrök egy rolleresre, aki nekihajtott a járda padkájának és elesett. A rendőrök mentőt hívtak hozzá, akik könnyű sérüléssel kórházba vitték. Kiderült, hogy a 32 éves nő alkoholt fogyasztott, mielőtt a járműre pattant.
Mondjon mindig NEMET az ittas vagy bódult vezetésre! Aki alkoholt vagy kábítószert fogyaszt vezetés előtt, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.
A KRESZ rendelkezései szerint járművet csak az vezethet, aki „a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől nincs eltiltva”. Az engedély nélküli vezetés elkövetője elzárással sújtható, így a rendőrhatóság őrizetbe veheti a gyorsított bírósági eljárás lefolytatásának időpontjáig.
Kérjük a közlekedés résztvevőit, hogy minden esetben a szabályokat betartva közlekedjenek!
…hogy mindenki hazaérjen!