Zala vármegyei összefoglaló

2023. 05. 11., cs - 07:51
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy súlyos és három könnyű sérüléssel, valamint négy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 39 éves böhönyei férfi 2023. május 10-én 7 óra 5 perckor Nagykanizsán, a Templom téren lévő parkolóból indult el személyautóval, amikor összeütközött egy segédmotor-kerékpárossal. A sofőr feltehetőleg figyelmetlensége miatt nem adott elsőbbséget a motorosnak, aki a baleset következtében súlyos sérülést szenvedett.

A szolgálatban lévő állomány három főt fogott el. A zalai járőrök egy főt állítottak elő, biztonsági intézkedés egy esetben történt.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közúti közlekedési balesetek megelőzése érdekében az alábbiakra hívja fel a gépjárművezetők figyelmét: 

  • Közlekedésük során kiemelt körültekintéssel legyenek a motorral, kerékpárral közlekedőkre!
  • Vezessenek türelmesen, toleránsan, az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla szabályait a biciklivel közlekedők tekintetében is minden esetben tartsák be!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Szemtanukat keres a rendőrség

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatott eljárás ügyében.

 

Több, mint diákcsíny!

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

 

Lezárult a nyomozás

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

 

Késsel fenyegette volt párját

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.